kismf: krúdy gyula

Hogyan kell hűtlen szerelmünket stílusosan kirúgni, avagy alkalmazott vulgárbuddhizmus.Rezeda Kázmér vallomása, Őszi utazások a vörös postakocsin:

Amint múltak az évek, mind erősebben lett bennem a gondolat, hogy szenvedéseimtől csak Buddhó vallása révén szabadulhatok, céltalan, haszontalan, tunya, szenvedélyes és érzéki életemnek csak úgy vethetek véget, ha rálépek a nyolcrétű útra, amelyet kétezer ötszáz esztendő előtt egy homokba és dzsöngelbe temetett városban, Lumbini indiai városban született bölcs megjelölt a boldogulás útjának. Derült éberség, megelégedettség, csönd, nyugalom örökbéke jár e vallás követésében. Jóság és bőkezűség, földi érzésektől való megszabadulás, örökös tisztaság és testietlenség a jutalmam, ha őt elkísérem. Szenvedni többé nem fogok, ha elgondolom, hogy csak testek vannak itt, csak érzések vannak itt, csak gondolatok vannak itt, csak jelenségek vannak itt, amelyek keletkeznek és elmúlnak, és engem közömbösen érintenek, mert felül vagyok mindenen. Egy fa alatt ülök az erdőben, s azt gondolom magamban, amit akarok. Csak jót, szépet, szenvedésmenteset, s nem törődöm azzal, hogy mit gondolnak szerte a világban az emberek. »Elragadó, testvér, a Gózingamerdő, isteni a tiszta holdvilágos éj, a fák teljes virágzásukban vannak, azt hinnéd, égi illatok lengenek körülötted.«S elmélyedtem és meggyógyultam; bévülről már buddhista szerzetes, egy álruhás bikkhu voltam, midőn önnel megismerkedtem Irma, és kedvéért még egyszer visszatértem a mindennapi életbe. Tudtam, hogy nagy szenvedések várnak itt reám, megpróbáltatások és töprengések, kockára tettem a vallásom által ígért hervadhatatlan életet, lépéseket tettem a megöregedés és a halál felé, amelyet pedig szerzetes létemre sohasem ismertem volna meg ijesztőségében, csak jóságában és szépségében – a maga kancsi szeméért visszajöttem a buddhista paradicsomból, a Nibbanámból.
Itt voltam.
Míg egy napon felkerestem azt a magányos fát a Svábhegyen, amely alatt először ültem keresztbe tett lábakkal, kiegyenesített derékkal és éber gondolatokkal, ahol magamat az indiai istennek felajánlottam: és a köznapi életnek csodálatos, közömbös és megvilágosodott elmém visszatért. A bölcsek és öregek, sokat szenvedők és megcsalatottak istene, Gótamó Buddhó reám lehelt az indiai erdőből. Többé nem fáj az élet, leányom. A nyolcrétű utat ismét bejártam, és ma elutazom a paradicsomba.
– Buddhista lett? – kérdezte Irma, meglepetten.
– Mindig az voltam, csak nem tudtam. A legtöbb férfi negyvenedik esztendeje közeledtével buddhista lesz. Ne paráználkodj! – mondta a hitvallásom harmadik parancsolata. Csak az eszelős öregek nem tartják meg e szabályt.
Krónprinc kisasszonynak egy kemény, elszánt ránc támadt a homlokán, a két szeme között. Elhatározottan felállott helyéről. A kesztyűjével babrált, aztán könnyes, haragos szemével elfelejthetetlenül a Rezeda arcába nézett:
– Mindig tudtam, hogy okos ember – szólt visszafojtott hangon. – De azt sohasem gondoltam, hogy vallásos meggyőződések alapján adja ki az utamat.
Bokáig érő bundájában csöndesen, kissé előrehajlott fejjel és elgondolkozva indult el Krónprinc Irma a szerpentin úton. Válla igen keskeny volt, bizonyosan mellbetegség szokta kínozni, és rövid nyaka volt: és oly kívánatos volt, mint a paradicsomi asszony. R. K. úr Buddhó egyik mondásával vigasztalta magát:
»Aki leigázza a vágyakozást, amit nehéz legyőzni, arról lepereg a fájdalom, miként a vízcsepp a lótuszlevélről.«*
A szerpentin út fordulójánál Irma visszanézett. Rezeda úr ekkor már keresztberakott lábakkal ült a tavasz közeledését kékes árnyékkal jelző hársfa alatt. S miután reggel volt éppen, két kezét feje fölött összekulcsolva tisztelte a hat világtájat: keletet, delet, nyugatot, északot, a nadírt és a zenitet. Pesten és Budán harangoztak, mintha valamely készülő nagy hangversenyhez stimmelnék össze hangszereiket a toronyőrök. Gazdag embert temetnek délután.
A buddhista emelt fővel, boldogan ült a tavaszi földön.