kismf: krúdy gyula

Éji zene Újabb bizonyíték, hogy Gyula bátyánk és Rejtő Jenő szellemi rokonságban vannak

- Csak a vagabundoknak nincs hasuk! - mondta Branyiszkói úr, és a meztelen kardot a szoba közepébe szúrta, a szőnyegen át. - Rendes ember pocakot nevel, hol helye van az óraláncnak.
A leányok - öten voltak, gyönyörű virágszál, a legidősebb huszonnégy esztendős, tizenöt a legifjabb - reggelenkint vallásos megnyugvással várták az öregúr kitörését. Mielőtt az óra nyolcat ütött, Branyiszkói úr talpra ugrott, estéli borivásból mindig megmaradt benne valamely gondolat, amelyet már nem volt ideje tárgyalás alá bocsátani, mert a lányok a sarokban, arccal a fal felé fordították, hárman, amíg ketten az öregúr vendégét kezénél, lábánál fogva kihúzogatták a szobából.
- Maximillián! - jajgatott a vendég, bizonyos Korpsz, akit negyvenesztendős korában mint hadnagyot nyugdíjaztak a hadseregnél - Maximillián, ezt tűröd?

Hogyan kell hűtlen szerelmünket stílusosan kirúgni, avagy alkalmazott vulgárbuddhizmus.Rezeda Kázmér vallomása, Őszi utazások a vörös postakocsin:

Amint múltak az évek, mind erősebben lett bennem a gondolat, hogy szenvedéseimtől csak Buddhó vallása révén szabadulhatok, céltalan, haszontalan, tunya, szenvedélyes és érzéki életemnek csak úgy vethetek véget, ha rálépek a nyolcrétű útra, amelyet kétezer ötszáz esztendő előtt egy homokba és dzsöngelbe temetett városban, Lumbini indiai városban született bölcs megjelölt a boldogulás útjának. Derült éberség, megelégedettség, csönd, nyugalom örökbéke jár e vallás követésében.

Hogyan kell csajozni, illetve hogyan tanította Szindbádot az a két tökkelütött csajozni (nem mellesleg: mulatni)

A három muskatéros

A "Hársfá"-ban egy fiatal falusi földesúr muzsikáltatott csendesen, régi magyar nótákat. Az asztala már megtelt üres boros- és savanyúvizes üvegekkel, talán éjfél is elmúlott, de a cigányok fáradhatatlanok voltak a nótákban. A földesuraság ugyanis körülbelül már egy órája indulóban volt, felállt, aztán megint leült helyére, tehát nem volt tanácsos abbahagyni a muzsikálást. A csendben, a néma hegedűk mellett könnyen tovaillannak a rózsaszínű felhők, a holdas, szerelmes esték, a nyárfa sóhajtása és a messze levő szép leány vagy asszony hangja, csókja, ölelése, amely dolgokat a jó cigány hegedűje hangjaival a hallgatója elé szokott varázsolni. Maradjon tehát helyben a mámor, amely a muzsikus cigányok legrégibb barátja és segítője. A bugyelláris felnyitásánál szólanak a legszebben a hegedűk az egész földkerekségen, művész lesz akkor a ragyabunkó, törpe nagybőgős is, és a félszemű kontrás megfeledkezvén magáról, szabályos prím hangot játszik, midőn a bugyelláris a zsebből előkerül...

Krúdy tudomásom szerint felületesen hallott a buddhizmusról, ám a vallás az Őszi utazás végén mégis kap egy mellékszerepet. Rezeda barátunk - bizonyítván, hogy kupálódik - arra hivatkozva adja ki szíve hölgye útját. Eme rövid részletben elképesztő líraiságú és szemléltető erejű költői képet kapunk a buddhizmus lényegéről.


A Vörös postakocsi, hatodik fejezet.
Az utolsó nihilista (részlet)

...Akkoriban a hegyek között lakott, az olvadó havakban és a csípős márciusi szelekben, midőn az időjárás nemcsak a téli erdőben meghalt kismadarak holttesteit takarja el a fehér lábú és ibolyaszagú fiatal hölgy elől, a tavaszi nő elől, hanem a legnagyobb passzióval törekedik rendet és tisztaságot teremteni az emberek között is. A télen meggöthösödött és az éjszakai hóviharokkal együtt nyugtalankodó nagybetegek, elkorhadt tüdők, kifáradt szívek, rákos gyomrok és szerelmi lázban megbetegedett vérek a tavasz zsendülő szelére nagy erővel kezdik el munkájukat, mint a gombák elfogyasztják a régi malomgát mellett heverő gerendát.

Hogyan lett az ifjú Szindbád nevelője az a két imádnivaló f-szkalap.


Egy régi udvarházból

Abban az időben, amikor Szindbád sihederfiú volt, még sok minden másképpen volt elrendezve a földi téreken. Szindbádnak tekintélyes és gazdag apja volt, aki szeretett lóra ülni és tavaszi reggelen a nedves határban nyargalászni. Keveset és ritkán beszélt, mintha rendkívüli módon leereszkedne, ha száját szóra nyitja. A rókát vörös frakkban kergette, az agarait többre becsülte az asszonyoknál, és házánál mindig meg volt terítve az asztal fehérrel, ezüsttel, a konyhán éjjel-nappal füst kanyargott a falusi ház teteje felé. A kapun címer volt kőből, a kapu körül százesztendős jegenyék hintáztak a szélben. A tanyaház egyszer leégett, és Szindbád apja nagyon sajnálta a gólyafészket, amely a házzal égett. Száz esztendő óta jártak a fészekre a gólyák, és Szindbád apja szégyenkezve kérdezte: hová teszem őket tavasszal? Máskor pénzt, nagyon sok pénzt elveszített az "Arany Biká"-ban, ahol környékbeli urakkal kártyázott. A kártyázás soká tartott, talán napokig, és ezen idő alatt otthon megveszett egy Szerda nevű tarka kutyácska, amely egykor, a vásáron Szindbád apjának lába nyomához csatlakozott. A kutyát megkötötték, gyógyították, de már segíteni nem lehetett. Potrobányi úr végre előhozta rozsdás flintáját, a flinta akkorát dörrent, mint egy ágyú, és a kis tarka eb véresen elnyúlott. Potrobányi úr ezután nyomban elszökött a háztól, mert hiszen előreláthatóan Szindbád úrapja hazaérkezésekor a flinta másik csövét belé küldené. Csak egy hét múlva merészelt a tanyáról visszatérni Potrobányi úr, hogy folytassa az ifjú Szindbád nevelését. Szindbád úrapja akkor már csak egy megvető pillantásban részesítette, és egy fél esztendő múlva, karácsony estéjén megkérdezte a nevelőt:
- Nem lehetett megmenteni azt a kutyát, Potrobányi?
Potrobányi a megszólításra büszke örömmel magyarázta el a Szerda megveszésének történetét, de Szindbád úrapja többé nem nyitotta ki a száját.

Ez az az írás, amit minden leendő házaspárnak kötelezővé kellene tenni a békesség, illetve a másik nem megismerése érdekében,avagy: vallat az anyós

Krúdy Gyula: A vén szamár születésnapja, 1933

I. A megkedvesedés

Szent Mihályt az a betegség kínozta, amely korhelykedés után szokta meglátogatni az embert.
Nem a legkellemetlenebb betegség, pláne olyankor nem, ha az ember a kályha mellett üldögélve (a korhelykedés után jólesik a meleg), pontosan vissza tud emlékezni a két-három napos és két-három éjszakás dolgokra, amelyek nyomon követték egymást.
Igaz, hogy külön tudomány kell ahhoz, hogy az ember egyetlenszer se bóbiskoljon el, se a csárda, se a kocsi sarkában, amely egy másik csárdába továbbviszi; mindig nyitva tartsa a szemét, hogy vigyázza a körülötte lévő dolgokat, eseményeket, nótákat, adomákat s egyéb cifraságokat, amelyek ilyenkor a „megkedvesedés” idején jönnek ki igazándiban a cimborákból, de még az idegenekből is, akik a véletlen folytán darab időre a társaságba vetődtek, és elmondták magukból azt, amit a legkellemesebbnek tartottak embertársaik elmulattatásához.

Ez már - jóllehet a szerelemről szól - Krúdy-féle extrém metál. A szöveg verseknél töményebb.
Krúdy Gyula: Aranyidő - Levél a szerelemhez

Piros kalapban jött szemközt márciusi napon az Andrássy úton, - abban a messzi időben, amikor piros kalapot azok tettek a fejükre, akik feltűnni akartak. Úgy emelgette a lábát, mintha valami kis verklit viselne a ruhája alatt és a verkli örökké egy dallamos és merengő keringőt játszana, amelynek hangjainál a régi bálkirálynőt egykor kitáncoltatni akarták az életből. A száján mézeknek az ízét véltük, amely mézek csak egyetlenegyszer kóstolhatók a férfi életében. A homlokán virág hímporát láttuk, amelyben még nem írt egyetlen óra sem felejthetetlen írásjelet. A tavasz szeplőcskéi orra környékén megannyi kijelölt helyek, ahová majd a szenvedélyes csókokat kell elültetni. A vágyaknak fészke volt a haja, karcsún himbálódzó derekán már látszott a nőiesség gyűrűje, amelyet majd a férfikarnak át kell ölelni, bújósdit játszott a szeme avval az ibolya szagú nagy világgal, amely a Fonciértól a Köröndig tartott és az Andrássy út végén még nem volt felépítve minden villa. És mindezekért úgy kell olvasni ezt a levelet, meg az utána következő történetet, mintha egy olyan ember írta volna, aki vagy meghalt szerelem miatt és azóta nem történt vele semmi, azóta nem vette észre, hogy a masamódoknál minden esztendőben új piros kalapokat varrnak, a verkli azóta is nótázik a nők sarkában, az ibolya most is divatban, mint a szentimentalizmus se hal meg soha és legalább is annyi barna nő ment végig az Andrássy úton, akinek hajszálaival ki lehetne cserélni minden fűszálat Pest megyében, minden telegráfdrótot Európában és olyan tüzet lehetne rakni a sok asszony hajból, eléghetne benne minden férfi csontváz, amely harminc év óta a pesti temetőkben fehérlik.

Étvágytalanságban szenvedőknek ajánlom!

Krúdy Gyula: Őszi utazások a Vörös Postakocsin, a negyedik (Útban. A „Fehér Ló”-nál) fejezet vége:

..."Pozsonyban, a Lóban mindig két személlyel többnek terítettek Alvinczi asztalánál; két hölgy tiszteletére volt ez a ceremónia, akik ezelőtt rövid idővel (húsz évvel ezelőtt) vendégei voltak Alvinczinek egy lakomán. Két pozsonyi grófné volt, két vándormadár: a felejthetetlen vendég. Később még visszatérünk hozzájuk. Most Enyinginé sűrű bocsánatkéréssel besompolygott a szobába – ez is a pozsonyi tartózkodás napjainak különösségeihez tartozott.
– Lengyel levest is főztem, mint Izabella grófné idejében súgta áhítatosan.
Alvinczi meghatottan bólintott, fehérhajú és megpróbált arculatú öreg pincérek glaszékesztyűkben hozták a tulipános cseréptálat.
Alvinczi előbb megtöltött egy kristályüveg pohárkát a sok közül. Ferenc József mádi pincéjéből való ötputtonyos aszú volt az üvegben.
– Egy pohárral, a hazáért – mondta Alvinczi és fölhajtotta a pohárkát.
A leves után ó-német edényekben sört szervíroztak, habár senki sem kóstolta meg. (Igazi magyar úriember akkoriban még nem ivott sört.)

Egy újabb "Arc",aki Rejtő regényben is megállná a helyét, szintén a Vörös postakocsiból.

..."– Ilics úr regényhős – folytatta Louise asszony, mert láthatólag kedvelte ezt a témát. – Orosz regényből választottam a nevét. Húsz esztendeje asztaltársam ebédnél s kártyapartnerem délután. Isten mentsen egy rekontrát megnyerni! Nyomban belém döfné a bicskát! – Ilics, vén disznó! Megint részegeskedtünk az éjszaka?
Ilics Iván gyermekes grimaszt vágott az arcával.
– Duda! Maga méregduda! – mondta, aztán előre köszörülte a torkát, amint megtöltötte poharát: – Brr ! Hazai bor! Megint savanyú lesz a kedvem egy hétig.
Ám a bort nyelés nélkül leöntötte. Aztán gyorsan keserves arcot vágott, mintha tormába harapott volna.
Két karjára támaszkodott, és fenyegetőleg, gunyoros mosollyal nézett az ajtó felé, mintha csak azt várná, hogy vajon miféle, neki nem tetsző ételek kerülnek az asztalra!

Miért buknak a nők azokra a faszikra, akik fütyülnek rájuk? A jelenség leírása.
Krúdy Gyula: Vörös postakocsi, a hetedik (A bécsi nők Pesten) fejezet vége:


"...Éles csengetés hangzott.
A tömegben egy hetyke kalapú, piros mellényes, fehér szakállú öregúr törekedett a társaság felé. Barna köpönyeg volt rajta, és rozzant sétapálcájával integetett.
– Nagysádkám!
Szilveszter úr volt ő, az Alvinczi titoknoka.
Néhány barna kartonbilétát nyomott a sok közül a Horváth kisasszony kezébe.
– A fejedelem küldi – mondta a sietéstől elfulladva.
– Hogy van, Szilveszter bácsi? – kérdezte megenyhülve Klára.
– Sietek. Sietek. Még X. grófnénak kell jegyeket adnom, az öreg B. bárókisasszonynak és özvegy Ábrándinénak. A versenyt pedig már futják.
– Miért fogadta el? – kérdezte sötéten Rezeda úr.
Horváth kisasszony izgatottan nézte a kartondarabokat.
– Tíz forint. Háromszor tíz forint. A hatos számon. Nézze meg csak, gyorsan, Rezeda úr, melyik a hatos szám?
– Az Alvinczi lova. Ignác.

Aki a Huszárik-féle Szindbád filmből ismert, legendává nemesült kajajelenetekre kíváncsi, az ne a Szindbád novellák közt keressen:
Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek!

- Isten veletek, ti boldog Vendelinek. - mondá Privát úr, amikor otthonában bezárta az ajtót maga mögött, - amint talán a búvár búcsúzkodhatik a világtól, mielőtt a tenger mélyébe leereszkedne. - Isten veletek, Vendelinek! - ismételte az úriember, amikor a kulcsot kétszer megfordította a zárban.